Piano Art Café Kamara Galéria

2023 - 2024

STUDI PER DANTE

Őrültség, egyre csak ez jut eszembe, amióta eltévedtem a sötét erdőben. 2021-ben, Dante halálának hétszázadik évfordulóján elhatároztam, hogy megfestem az Isteni Színjátékot. Persze mi az, hogy megfestem? Nem megy az csak úgy, hiszen a Commedia egyetlen énekében annyi minden történik, hogy még rendes képregényt se lehetne belőle csinálni. És mégis, villámcsapásszerűen jött a sugallat, de nem tudtam, miért?

Csak annyit tudtam meglehetős bizonyossággal, hogy igen, erre van szükségem, és tulajdonképpen mindig is olyasmit festettem, akár aktok, tömegjelenetek, pincekocsmák, mitológiai vagy bibliai jelenetek formájában, melyek valamiképpen – igaz, ott sötétebben, drámaibban és a szó szoros értelmében végzetesebben – már benne vannak az Isteni Színjátékban is. Vagyis, ha sikerülne végigvinni az elképzelést, akkor mindazt, amit eddig csináltam, egyesíthetném, összegezhetném egy nagyszabású koncepcióban. De ez csak a művészeti rész. A festői. Mert a festészet számomra már nem a festészetről szól, hanem arról az útról, amit Dante bejárt.

Hamvas Béla írja A száz könyvben: "Dante költeménye az európai keresztény egyetlen igazi beavatás-könyve. Az egyetlen könyv, amely az emberi életben itt Európában számunkra mindennek értelmét felfedi. (…)" Ha egyszer Dante mindent megírt, miért kellene mindezt megfesteni? Hát csak azért, mert a festő nem tehet mást. A festészet eszközeivel dolgozik, de egyúttal túl is akarhat lépni a festészet eszközein. Először száz képet akartam festeni. Amiben biztos voltam, hogy életnagyságú alakokkal népesíteném be a kis műtermembe beférő két méteres képeket. Mert az első: a lépték. Az emberléptékű vásznakon érzem jól magam, ezért döntöttem úgy, hogy 200x160 centiméteres lesz egy-egy festmény.

A száz képről lemondtam. A Divina Commedia három részét harminchat nagyméretű festményben tervezem megfesteni, melyekből hét kép háromrészes lenne, tehát összesen ötven vakrámára feszített vászonra lesz szükség, egyenként minden kép 200x160 centiméter; a triptichonok pedig összefüggő egységet alkotnának, ezek 200x480 centiméteresek. Olykor egy festmény több éneket fogna át, de zömmel egy bizonyos énekhez kapcsolódik. Az egyes festmények azonban a Színjáték mindegyik helyszínét ábrázolni fogják, tehát a Pokol minden Körét, a Purgatórium minden Párkányát, a Paradicsom minden Egét.

A nagy festményeket kis olajvázlatokon készítem elő, úgy, ahogy a régi mesterek csinálták. Így egyszerre láthatom a sorozatot, és eldönthetem, hogyan mutatnak majd együtt, melyik kép "működik", melyik nem. A nagy képek festése így is rengeteg kalandot és kockázatot jelent.

A Piano Art Café-beli kis kiállítás darabjaival – négy olajvázlattal, valamint rajztanulmányokkal – szeretnék felvillantani valamit a tervezett túlvilági utazás prospektusából. Megértem, ha valaki nem akar befizetni egy ilyen útra. De azért kíváncsi vagyok a reakciókra, viszont eltéríteni sem hagyom magam. Inkább elébe megyek a bírálatoknak, s némi muníciót kínálok minden fejcsóválónak a kis festményekkel és a papírra készült munkákkal. Például: ez még így kevés (igaz, bár cseppben a tenger), akadémikus (igaz), barokkos (igaz, de csak bizonyos megszorításokkal), hagyományos (bárcsak az lenne), színpadias (lehet, ha a túlvilágon van színpad), romantikus (ez talán a korommal jár), tanulmányszerű… Hát igen. Sőt: most kezdek csak tanulni.

Lajta Gábor   2024. január 10.