SZERETETTEL VÁRUNK A PIANO ART CAFÉ KAMARA GALÉRIA KIÁLLÍTÁSAIRA! 

Piano Art Café   ablak a művészetre

Idézetek a Magyar Demokrata című újságból  

Feledy Balázs Értékőrzés című írása 2019. február 20.

"Végy egy művészetet szerető gyógyszerészt, tegyél mellé egy érzékeny festőt, hozz létre egy hangulatos teret kávézóként, és indíthatsz egy új galériát! A tanács egyszerű, a megvalósítás bonyolultabb, de sikerült. Dr. Sárosi György immár több mint egy éve, hivatását kiegészítendő, egy precízen kialakított, műtárgyak bemutatására is alkalmas térben kiállításokat rendez - Székely Móri Márta tanácsaira is hallgatva -, méghozzá kortárs magyar festők munkáiból. Idáig nem is meglepő a dolog, de folyamatosan magas színvonal, mely másodrangúnak tekinti az úgynevezett marketingszempontokat, már nagyon figyelemreméltóvá teszi a kiállítássorozatot."

Feledi Balázs 2020 szeptember

Intenzív szakmai munkát folytatott az utóbbi két évben ez a jeles kis kiállítóhely, ahol sorra nyíltak a jobbnál jobb tárlatok, a szaporodó sort tavasszal a koronavírus-járvány állította meg. Öt hónap kényszerű szünet után két fiatal pályakezdő festő bemutatkozásával indult újra a kiállítássorozat, ami egyben azt is lehetővé teszi, hogy megismerjük az őket fél évig támogató Juventus Művészeti Alapítványt. Kiss Barnabás, a Képzőművészeti Egyetem negyedéves hallgatója régi fényképek tanulmányozása után festi meg korábban fekete-fehér, újabban már színezett képeit, amelyek felhasználják a profán életjeleneteket, beállításokat, ám azokból szuverén festmények keletkeznek. A valós és a valószerűtlen, a mai és a historikus egyaránt megjelenik montázskarakterű képein. Szilágyi Péter ez elmúlt évben diplomázott a Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Festményei tárgyak beállítása kapcsán született kvázi csendéletek, ám a téglák, gallyak, fadarabok, lécek hétköznapiságából a beállítások pontos megfestésével sajátosan abszurd képi világ keletkezik. Munkái sajátos újrahasznosító szemléletet és új művészetértelmezést is sugallnak. Mindketten rendkívül igényesen dolgoznak, a tradíciót nem megtagadva, de a művészetről alkotott fogalmainkat mégiscsak újraértelmezve.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el